Az RFID evolúciója

Az RFID teljes neve Radio Frequency Identification. Ez egy vezeték nélküli kommunikációs technológia és egyfajta automatikus felismerő technológia. Az RFID rendszer egy RFID technológián alapuló hardvereszköz, amely vezeték nélküli rádiófrekvenciát használ az érintés nélküli kétirányú adatkommunikációhoz. Vezeték nélküli rádiófrekvenciát használ a rögzítési adathordozók (elektronikus címkék vagy RF kártyák) olvasására és írására, ezáltal eléri a célpontok azonosítását és az adatcserét. A 21. század egyik legígéretesebb információs technológiájának tartják.

 

1935-ben Sir Robert Watson Watt feltalálta a rádiódetektálást és távolságmeghatározást (radar), amely az RFID korai eredetének tekinthető. A jelenlegi RFID technológia 1940 és 1950 között jelent meg, és először a második világháborúban alkalmazták. Hasonló technológiákat használtak a szövetségesek és Németország az ellenséges és baráti repülőgépek azonosítására. Charles Walton 1973-ban tervezett egy hordozható RFID-adót, amely az RFID-tartó lett. A korai RFID magas ára nagymértékben hátráltatta annak kereskedelmi alkalmazását. A technológia fejlődésével a hardverköltségek csökkentek, és csak 1980-ban kezdték el kereskedelmi forgalomba hozni. Sok év folyamatos fejlesztése után, mint például az RFID minimalizálására irányuló kutatás, ezt a technológiát továbbfejlesztették. A hardver tovább csökkenti a költségeket. 2003-ban az Egyesült Államok bejelentette az első rádiófrekvenciás azonosítási szabványt, és mára a kapcsolódó gyártási költségek tovább csökkentek, az alkalmazási területek pedig fokozatosan bővültek és gazdagodtak.

 

Az RFID működési elve

Először is tudnunk kell, hogy egy teljes RFID rendszer három részből áll: egy olvasóból, egy elektronikus címkéből és egy adatkezelő rendszerből. Működési elve az, hogy a címke belép az olvasó érzékelési területére, és az olvasó meghatározott frekvenciájú rádióhullám-energiát bocsát ki, amelyet a címke meghajtó áramköre használ fel a belső adatok kiküldésére. Ekkor az olvasó sorban fogadja és értelmezi az adatokat, és elküldi az alkalmazásnak megfelelő feldolgozásra.

 

Ha az RFID besorolása a tápellátás módszere szerint történik, akkor aktív RFID-re, passzív RFID-re és félaktív RFID-re osztható.

1. Passzív RFID

Az RFID ezen típusai közül a passzív RFID megjelenése a legkorábbi és legkiforrottabb, és alkalmazása is a legszélesebb körű. Passzív RFID rendszernek mondható. A passzív RFID-nek nincs áramforrása, hogyan tud áramot biztosítani? Valójában az RFID-olvasók által továbbított mikrohullámú jelek fogadása és az elektromágneses indukciós tekercseken keresztüli energia beszerzése révén rövid időre áram alá helyezi magát, ezzel befejezve az információcsere folyamatát. Ezen kívül a munkafrekvenciája főleg 125KHz, 13,53MHz stb., és általában ilyen típusú buszkártyát, második generációs személyi igazolványt és cafeteria étkezési kártyát használunk.

 

2. Aktív RFID

Az aktív RFID-ről elmondható, hogy az aktív RFID, amely a passzív RFID-hez képest már régóta nem népszerű. Valójában azonban létezett a mindennapi életünkben, például az elektronikus útdíjszedési rendszer (ETC) az autópályákon. Ahogy a neve is sugallja, az aktív RFID külső tápellátást igényel, és aktívan küld jeleket az RFID olvasóknak. Mérete viszonylag nagy, de nagyobb az átviteli távolsága és nagyobb az átviteli sebessége is, amelyek egy része akár a 100 métert is elérheti. Az aktív RFID frekvenciája főleg a magasabb frekvenciatartományban van: 900 MHz, 2,45 GHz, 5,8 GHz stb.

 

3. Félig aktív RFID

Mind a passzív RFID, mind az aktív RFID előnyei és hátrányai miatt a passzív RFID rövid felismerési távolsággal rendelkezik. Bár az aktív RFID felismerési távolsága nagy, külső tápegységet igényel, és nagy hangerővel rendelkezik. A piaci igényeknek köszönhetően megjelent ez a félaktív RFID rendszer, amely mobil tápegységgel érkezik, és általában alvó állapotban van. Nem működik és nem küld jeleket. Csak akkor aktiválódik, amikor a címke az alacsony frekvenciájú aktivátor tartományba kerül, így jelentős ideig karbantartható.